2. A pinceveszély-elhárítás módszerei, a megfelelő megoldás kiválasztása

 

 

A pinceveszély-elhárítással foglalkozók, a település életéért és biztonságáért felelősök számára a feltárt, károsodott föld alatti üregekkel kapcsolatban a legnagyobb gondot a veszély elhárítására szolgáló módszer kiválasztása jelenti.

 

Elsősorban azért, mert ezek a szervezetek, intézmények (legtöbbször a helyhatóságok) közpénzből gazdálkodnak, mely - mint tudjuk - mindig kevesebb, mint amire szükség lenne egy-egy feladat megoldására. Ugyancsak fontos körülmény, hogy a közpénzekkel szigorúan el kell számolniuk az azt felhasználóknak, tehát egy rossz döntésnek a következményeit vállalniuk kell.

 

Egyértelmű, hogy igen nehéz korábbi példákat változtatás nélkül alkalmazni: mint az élet annyi más területén, a pinceveszély-elhárításban sem fordul elő két azonos probléma. Azonban az egész ország területén, számos településén évtizedek óta folyó veszély-elhárítási tevékenység közben szerzett tapasztalatok talán segítenek e téren is a döntéshozóknak.

Az omlásveszélyes, esetleg már károsodott pincék, föld alatti tárolóterek veszélytelenítésének két fő módozata alakult ki az elmúlt időszakban: a pincék megszüntetése, illetve a pincék megerősítése.

 

Az egyes módszerek vázlatos bemutatása

 

A pincemegszüntetések illetve megerősítések módozatai alapvetően a bányászatban és az alagútépítésben alkalmazott technológiákra épülnek. Részletes leírásukra - tekintettel az eljárások elméleti összetevőinek végtelen voltára, a számos eljárási változatra, technológiára,  - nem igazán van itt lehetőség, ezért az alábbiakban a döntéshozatalhoz szükséges mértékig igyekszem bemutatni őket. Az érdeklődő mind a bányászati, mind a mély- és alagútépítési szakirodalomban nagyon sok jó, részletekbe menő tanulmánnyal, könyvvel találkozhat. A magyar mérnökök minden korban élenjárók voltak e téren. 

 

1. A pincék megszüntetése, tömedékelése

 

Megszüntetés alatt a pincetér, üreg olyan mértékű kitöltését értjük valamilyen anyaggal, mely kitöltés hosszú távon - akár évszázadokon át - megtámasztja annak oldalfalait, és a minimálisra csökkenti a felső határolósík (főte) süllyedését, beszakadását.

Erre a célra a bányászatban nagyon régóta ismert két eljárás, az úgynevezett omlasztás és a tömedékelés  alkalmas.

Amint azt az előző fejezet végén említettem, a mélyművelésű bányászat során a bányaterek felhagyásakor az a cél, hogy ne maradjon a felszín alatt olyan kitöltetlen bányatérség, üreg, mely a felszínen mozgást, süllyedést okozhatna.

A két módszert, az omlasztásos és a tömedékeléses megszüntetést bányáink folyamatosan alkalmazták e célból.

 

1.1. Az omlasztásos megszüntetés

 

A bányászati feltárási, fejtési munkálatok egy részének technológiája kifejezetten úgy került kialakításra, hogy a haszonanyag (szén, érc) kifejtése után - egy meghatározott távolságra a fejtési helytől - engedjék a főte beomlását. Ezzel a felhagyott, már nem művelendő térségben a kőzetekben a „folytonossági hiány” megszűnik, összefüggő kőzettest alakul ki, így a behajlási zóna fölött húzódó rétegek nem károsodnak. Mivel a természet nem mindig cselekszik úgy, ahogy az ember elvárná, az ilyen omlasztások felett azért nem ritka  felszínsüllyedés - vannak területek Magyarországon,a hol 2-3 méteres mozgást is mértek az ilyen bányavágatok felett. Ennek oka lehet nem megfelelő technológia, hanyag munkavégzés is, de akár az is, hogy nem megfelelő helyen (azaz a felszínhez túl közel) alkalmazták e módszert.

Az omlasztásos fejtés technológiájára számos módszert kidolgoztak nagynevű elődeink, a szakirodalomból ezek jól megismerhetők. Csak a különféle szebbnél-szebb bányászkifejezések megismerése érdekében két eljárást említek meg: a keskenyhomlokú fejtéseknél az omlasztást rendszerint a beépített ácsolatok, biztosítószerkezetek „rablásával” „visszarablásával” végzik. Ez azt jelenti, hogy az ácsolattól kellő távolságra, fedezék mögött vagy jól védett helyről kötéllel, „rablóberendezéssel” a kötésektől megszabadított dúcolatot kiborítják. Ezáltal a főte beomlik, az omlasztás kitölti a bányateret, másrészt a dúcanyagot jelentős része megmenekül, újra felhasználható.

Az omlasztás egy másik módja, amikor a fejtéssel (jellemzően a széleshomlokú fejtéssel) nem előre haladnak a szénmezőben, hanem egy vagy két vágattal a mező mögé kerülnek, és visszafelé, bányász nyelven „hazafelé” művelik a területet.  Az anyagot az oldalvágaton szállítják ki, és haladás közben a védelemre, biztosításra szolgáló ácsolatot, dúcolatot át- meg áthelyezik. Így a mögöttük fekvő bányateret engedik beomlani, a térkitöltés ugyancsak megvalósul.

Omlasztásos frontfejtés axonometrikus rajza

E módszernek  továbbfejlesztett, modern változata a ma még Márkushegyen is alkalmazott hidraulikus pajzs védelme alatt végzett fejtés, amikor a munkatér fölött nagy teherbírású pajzsok tartják a főtét. Ezek továbbhaladása (előretolása) után a kőzetomlás megtörténik, de a dolgozott, a jövesztést végző gépek védelme biztosított.

 

Az omlasztásos üregmegszüntetés a pinceveszélyelhárítási munkák során ritkán jöhet számításba: hiszen a feladat éppen az, hogy ne omolhassanak be a pincét fedő kőzetek, talajrétegek és a rajtuk álló épületek, építmények a föld alatti térbe.

 

De mégis van kivétel, éppen az elmúlt évből.

A kőbányai Óhegy-parkban található úgynevezett Óriás-pince több ága feltárása után fény derült arra, hogy a pinceágak megőrzése, bejárhatóvá tétele olyan nagy költséget igényelne, mely nem áll rendelkezésre, s melynek megtérülése sem rövid-, sem hosszú távon nem várható. Tekintettel arra, hogy a pince ezen szakaszai egy olyan közpark alatt húzódnak, melyek nem szolgálnak másra, mint szabadidő eltöltésre, s épületek sem találhatók rajta, a szakemberek az omlasztásos megszüntetés mellett döntöttek.

A mélyben húzódó pincejáratot egy fentről indított munkagödörrel összenyitották a  felszínnel, majd a környezetében fekvő talajjal (jobbára a 60-as években ott lerakott feltöltési anyaggal) a pinceteret kitöltötték, azaz lényegében ráomlasztották.

Ezután a felszínen kialakult süllyedési horpát homokkal és termőtalajjal feltöltötték, kiegyenlítették.

A munkák befejeztével az addig lezárt parkterületet át lehetett adni a közforgalomnak.

A terület, a talajmozgások figyelésére azonban még hosszú ideig szükség lesz.

 

1.2. A pincék tömedékelése

 

A pincék megszüntetésének általánosan elterjedt megoldása az úgynevezett tömedékelés.

Több féle változata is kialakult hazánkban a pincék tömedékelésének

-   kőrakatos tömedékelés,

-   hidraulikus vagy hidromechanizációs tömedékelés

-   kötőanyaggal történő (beton) kitöltés

 

Még a pinceveszély-elhárítással foglalkozó szakemberek körében is elterjedt az a hibás álláspont, hogy tömedékelés esetén megszilárduló, végső állapotában megkötött anyaggal, azaz betonnal, cementes tömedékanyaggal kell egy-egy üreget megszüntetni, hogy szilárd, kemény tömb alakuljon ki annak helyén.

Tény, hogy ezzel a módszerrel végleg és nagy biztonsággal stabilizálható egy-egy tönkrement üreg, de vannak érvek, melyek ellene szólnak. Elsősorban az anyagi vonzata (ez a legdrágább tömedékelési eljárás), másrészt a technológia miatt a kivitelezés bonyolultsága és időigényessége is jelentős.

Több helyen az országban (pl. Egerben, Pécsett) a betontömedékelés költségeit igyekeztek helyi, olcsón beszerezhető anyagok felhasználásával csökkenteni, ez esetben viszont az állékonyság, időtállóság problémája merült fel.

A beton-, cementadalékos tömedékelést csak a legvégső esetben célszerű alkalmazni.

Ezzel szemben a nem kötőanyagokkal történő tömedékelés lényegesen olcsóbb minden más módszernél, és ha a körülmények megengedik, akkor egyértelműen ez a legmegfelelőbb eljárás.

 

A tömedékelés lényege ugyanis nem az, hogy szilárd, tartószerkezetként is működő kitöltés kerüljön az üregbe, hanem hogy a bekerülő és ott bennmaradó anyag olyan módon kitöltse azt, hogy ha valami károsodás indul meg (azaz pl. az oldalfal kihajlik, vagy legjellemzőbben a főte leszakad), a kőzetmozgások ne érjék el azt a nagyságot, hogy a felszínen már káros mozgásként jelenjenek meg.

 

1.2.1. Száraz (kőrakatos) tömedékelés

 

A legrégebben kialakított és a mai napig alkalmazott tömedékelési módszer a bányászatban és a pincék megszüntetésének gyakorlatában a kőrakatos vagy száraz tömedékelés.

Ennek során a megszüntetendő pincetérbe rendezetten (rétegesen, és lehetőleg tömörítve) nagyobb méretű darabokból álló ömlesztett anyagot helyezünk el úgy, hogy az a szelvényt minél jobban kitöltse, egészen a főtéig felérjen.

 

Kőrakatos tömedékelés (Eger, 1970-es évek)

Tömedékelés gátfal mögött

 

A kőrakatokat bizonyos szakaszonként (2-3 méter) gátfalakkal határoljuk le, melyeknek feladata a rakat megtartása. A gátfalak készülhetnek szárazon rakottan vagy habarccsal is.

Legtöbbször a helyszínen kitermelt kőzetből emelik a gátfalat, de ennél jobb megoldás az idomkő (száraz helyen tégla) falazat építése. De gátfal készülhet ácsolt kivitelben is.

 

A kőrakat készülhet kézi munkával, de azokon a településeken, ahol nagy méretű és nagy mennyiségű pince, üreg tömedékelésére volt szükség, használtak önjáró rakodógépet is az ömlesztett anyag elhelyezésére.

 

A kőrakat, a szárazon rakott tömedék mint minden más ömlesztett anyag ülepedik, tömörödik, így felső síkja és a főte között mindenképpen kialakul egy hézag. A tömörödés mértéke az anyag ismeretében jól becsülhető.

Hogy ez később ne jelentsen gondot, rendszerint ezt hézagot kiinjektálják soványbetonnal, cementtel. Az injektálás történhet a felszínről fúrt lyukakon keresztül, de a pincetér felől is.

Sajnos sok esetben ez a kiegészítő munka nem járt sok eredménnyel: az injektálóanyag a kőrakatban legtöbbször ellenőrizhetetlenül elfolyik tömörítve azt, illetve az injektálás a tömedékanyag tömörödésével együtt megsüllyed. Ezért célszerű a tömedékelés folyamatát úgy megszervezni, hogy az egy fél év, év múlva utóellenőrzésre kerüljön és ha a tömedékanyag már konszolidálódott, csak akkor történjen meg az injektálás vagy esetleg egy utántömedékelés.

Ezt az eljárást minden tömedékelési módnál érdemes alkalmazni.

 

1.2.2. A hidromechanizációs, hidraulikus tömedékelés

 

A hidromechanizációs, más néven iszaptömedékelési eljárás kidolgozásának hazánk úttörője volt. Elsőként az 1900-as évek elején Tatabányán alkalmazták a világon ezt a módszert, melynek lényege, hogy vízzel kevert finom szemcséjű homokot, „iszapot” juttatnak a vágatba, majd a víz leeresztése után az összeálló homok képező azt a szilárd tömböt, mely megtartja a főtét és a vágatok oldalait.

Az eljárás nemcsak azzal vált „népszerűvé” a bányászatban, hogy az egyéb üregfelhagyási eljárásoknál olcsóbb volt, hanem azzal is, hogy gyorsan kivitelezhető is, így a fejtésekkel párhuzamosan a tömedékelés is azonnal végezhető. Tatabányán segítette még a szakembereket az is, hogy a közelben kinyerhető homokanyag tulajdonságai miatt kifejezetten alkalmas volt tömedékelésre.

Homokjövesztés Tatabányán az iszaptömedékeléshez

Később Ajkán, Dorogon, Komlón is alkalmazták e módszert, mivel a zagyot alkotó víz révén az eljárás igen alkalmas a tűzveszélyes bányajáratok megszüntetésére is. Dorogon a keskenyhomlokú fejtések mellett a széles homlokúak tömedékelésére is kidolgoztak technológiát. Itt volt olyan év, amikor több  százezer köbméternyi hidraulikus tömedékelés készült. Feltétlenül meg kell említenem, hogy az 1950-es évekre az eljárás legjobb ismerői és alkalmazói Dorogról kerültek ki. Míg a Szovjetunióban, az USÁ-ban inkább a hajításos, omlasztásos tömedékelés maradt használatban, Lengyelországban, a sziléziai bányákban hamar átvették ezt a magyar eljárást.

A tömedék bejuttatását hagyományos eljárással, hidraulikus tömedékeléssel, azaz a szilárd anyag és víz keverésével, gravitációs úton kell elvégezni.

A példaként említett Tatabánya esetében szerencsés körülmény volt, hogy a tömedékelésre használandó homok ott, a helyszínen volt települve. Ezért a felszínen vízsugárral lehetett jöveszteni és közvetlenül a fúrólyukba engedni, ami lényegesen leegyszerűsítette és olcsóbbá tette az eljárást. A homokjövesztést a korabeli fotón láthatjuk. 

 

Olyan helyeken, ahol a homok kinyerése nem közvetlenül a tömedékelendő vágatok felett történt, többféle megoldást is alkalmaztak: vasúti kocsikban, rakodógépekkel vagy függőpályán szállították az anyagot a fúrólyukhoz, de ismert olyan megoldás is, hogy magát a vágatot hosszabbították meg egy folyosóval olyan mértékben, annyira, hogy az a homoknyerő-hely alá fusson és így közvetlenül leereszthető volt a tömedékanyag.

 

Egy konkrét tömedékelést az alkalmazott módszer kiválasztásától a szükséges berendezések, szerkezetek méretezésig itt ismerhet meg az érdeklődő.

 

1.2.3. Kötőanyaggal készülő tömedékelés

 

A hazai pinceveszélyelhárítás története során a betontömedékeléses, cementinjektálásos pincemegszüntetés technológiájának kidolgozására és alkalmazására fordították az egyik legnagyobb figyelmet szakembereink. Ennek oka az volt, hogy azokon a településeken (Eger, Budafok, Pécs), ahol óriási mennyiségű pince, felszínközeli üreg található, a veszélyes állapotú objektumok nagy részét kénytelenek voltak felszámolni, megszüntetni.

Alapelvként mindig igyekeztek (és igyekszünk) egy-egy pincét, tárolóteret megőrizni, de ott, ahol ezek a felszínhez igen közel húzódnak, instabilak és ezáltal veszélyeztetik a felettük található építményeket, a végleges biztonság kialakítása elsődleges.

A betontömedékelésnek technológiája szerint két módja alakult ki, melyek az előzőekben bemutatott eljárásokon alapulnak: amennyiben a pince megközelíthető, bejárható, rendszerint a kőrakatos tömedékelési eljárással (kézi erővel) földnedves beton kerül az üregbe, mely azután megkötve látja el funkcióját.

Abban az esetben, ha az üreg nem vehető így munka alá, akkor betonszivattyúval csővezetéken át történik az üreg, a pincetér feltöltése - ez esetben jóval folyósabb konzisztenciájú anyagot alkalmazunk.

Mindkét esetben - akárcsak a többi tömedékelési eljárásnál - gátfalak közé kerül a tömedékanyag és kötése, szilárdulása után a tömedék és a főte közötti rés injektálásra kerül.

A technológiához megfelelő gépek (anyagkeverő, szállító berendezések) szükségesek.

Egerben is, Pécsett is úgy igyekeztek a magas betonozási költségeket csökkeni, hogy a betonba a helyben, viszonylag olcsón beszerezhető adalékanyagot adagoltak. Egerben így alakult ki az úgynevezett tufabeton (a helyi vulkáni tufák őrölt anyagának felhasználásával), Pécsett pernyebetont készítettek. Igaz, ezek csökkentették az elhelyezett beton szilárdságát, de mint korábban írtam, a tömedékelés lényege a térkitöltésben van - és arra ezek az anyagok kiválóan alkalmasak.

Injektálásos tömedékelés

 

A tömedékelésnek a bányászatban többféle gépesített technológiája is létezik: készül úgynevezett repített vagy fúvott tömedékelés is. Ezek lényege, hogy a nehezen megközelíthető, vagy veszélyes járatokba gépi erővel viszonylag távolról (gumiszalagról ledobva vagy nagy átmérőjű csövön át fúvatva) juttatják be az anyagot. Ismereteim szerint a pinceveszély-elhárításban ezeket a módszereket nem alkalmazták még.

 

2. A pincék megerősítése

 

A megmaradó pinceterek megerősítésének végleges módozatai elsősorban a mélyművelésű bányászatban és az alagútépítésben kidolgozott technológiákon alapulnak. 

Leggyakrabban az épített megtámasztószerkezetekkel történő biztosítás fordul elő gyakorlatunkban, de egyes területeken más eljárásokat is nagy számban alkalmaztak. Ám míg az épített szerkezetek építése szinte kivétel nélkül mindenhol megvalósítható, az egyéb eljárásoknak vannak korlátai.

A hazai pincerendszerek esetében az alábbi megerősítési módozatok alakultak ki:

       - épített szerkezetekkel történő megtámasztás

       - lőttbetonos falazatbiztosítás

       - kőzethorgonyzás

 

2.1. épített szerkezetekkel történő megtámasztás

 

Az emberiségnek a pincék, föld alatti üregek megtámasztására szolgáló legelső és legrégebben használatos technológiája. Tulajdonképpen már az őskor embere is alkalmazta barlangjainak kialakításakor, de az ókorban már szélesen elterjedt megoldás volt.

Nem csak hazánkban, de az egész világon a különféle célokra használatos pincék túlnyomó többsége ilyen megtámasztással rendelkezik.

A szerkezetek készültek kőből, téglából, betonelemekből - a bányászat és az alagútépítés ugyanezeket az anyagokat használta és használja mai napig. Ez az a technológia, módszer, mely először bizonyíthatóan a pincékben jelent meg, később kerül át a nyersanyagkitermelésbe, közlekedésépítésbe.

A pincék veszélyes állapotának kialakulásáért nem ritkán épp e régen beépített szerkezetek tönkremenetele a felelős.

A pinceveszély-elhárítás során az elmúlt évtizedekben több féle falazási rendszer, anyaghasználat bevezetésére volt kísérlet, de egyértelművé vált, hogy a mélyművelésű bányászatban alkalmazott úgynevezett betonidomkőnél vagy  bányakőnél jobb eszköz nincs e célra.

Ezek az építőelemek nagyszilárdságú betonból készülnek olyan méretben, hogy egy ember még meg tudja emelni őket. Az idomkő profilja enyhén kúp alakú - ez azt a célt szolgálja, hogy faragás, törés nélkül boltíveket lehessen rakni belőlük, de egymással ellentétesen forgatva falazat is készülhessen felhasználásukkal.

Szilárdságuk 3-4-szer nagyobb, mint a hagyományos falazótégláé, és ami egyedülálló előnyük, nedvesség, víz hatására - a téglával ellentétben - nem mennek tönkre, nem veszítik el szilárdságukat. Súlyuk 14-50 kg között van, a leggyakrabban használatos VA-30-as jelű idomkőből egy 4 méteres átmérőjű boltívhez (bányásznyelven: „gurtni”-hoz) 33 db szükséges.

Az idomkövek további előnye, hogy nagyon flexibilis lehet a felhasználásuk, minden formához, pincealakzathoz jól illeszthetők, bonyolult szerkezeti formák (például áthatások, keresztboltívek) is megépíthetők alkalmazásukkal.

 

Alkalmasak határolófalak készítésére ugyanúgy, mint pillérek, boltíves áthidalások megépítésére. Az excentrikus terhelésekre - mint minden, elemekből készülő fal - érzékenyek az ebből készült falazat. Ezért falazat építésekor a fugáknak a falazat tengelyére merőlegesen kell feküdniük. Az előírt habarcsvastagságot pontosan be kell tartani, se vastagabb, se vékonyabb nem lehet, mint az adott kőtípusra előírt. 

Az építés során az általános bányatechnológiai és balesetvédelmi előírások tartandók be.

Ahhoz, hogy a megépített falazott szerkezet valóban fel tudja venni a kőzetekből ráháruló terhet, a falazat és a természetes kőzet közötti kapcsolatot biztosítani kell. Erre szolgál a hátűrkitölés.

Kisebb rés esetén beton vagy cementhabarcs kitöltés készül, nagyobb hátűr esetén az építési munkából származó törmeléket, nagyobb darabos anyagot, esetleg darabolt falazóanyagot használnak fel e célra. A nagyobb darabokat úgy helyezik el, hogy beékelődjenek a kőzet és a falazott szerkezet közé, majd a hézagokat soványbetonnal vagy cementhabarccsal kitöltik. Csak ebben ez esetben lesz tényleges kapcsolat a falazat és a pincét határoló kőzettömeg között.

A falazáshoz minden esetben cementhabarcsot használnak. A mészhabarcs kötéséhez ugyanis a levegő széndioxidja kell, a föld alatti térben elzárt szerkezetben a mészhabarcs nem tudna megkötni. Régészek találtak olyan több száz éves mészhabarccsal készült öntött falazatot, melyben a mész még nem kötött meg.

Az idomkövekből készült falazatok és boltívek csatlakozásának, áthatásának kiépítése nagy szaktudást igénylő feladat.  

 

A megtámasztószerkezetekkel történő építést az itt megtekinthető fotógalériában mutatom be. 

 

2.2. lőtt betonos pinceerősítés (torkrét)

 

Elsősorban a 70-es, 80-as években alkalmazták több helyen is az országban. Lényege, hogy a kellően letisztított falfelületre és főtére méretezett, betonvasakból álló hálót rögzítettek, majd közép- vagy nagynyomású betonfecskendővel nagy erővel földnedves, kis frakciókból álló adalékkal készült betont lőttek a falra.

Az eljárás tulajdonképpen egy vakolási technológia, de a mélyépítésben a munkagödör megtámasztások készítésére, valamint az alagútépítésben már régóta használják.

A pincemegerősítések esetében igen költséges volta miatt csak azokon a helyeken érdemes alkalmazni, ahol egyrészt nagy felületek stabilizálása szükséges, másrészt pedig ahol lehetőség van a kiszolgáló berendezések hosszú távú telepítésére.

Ahol nagy kőzetnyomás léphet fel, használata csak kiegészítő szerkezettel (például kőzetcsavarozással) célszerű, mert a néhány centiméter, esetleg egy deciméter vastagságú tokrétbeton fal még a vasalással sem képes hosszú távon a kőzetkihajlás felvételére.

Igen fontos tudnivaló - sajnos nem mindig figyelnek erre - hogy a tokrétozott felületet nem szabad megkötése előtt lesimítani, mert ezzel a homogenitását zavarjuk meg.

Pécsett, Egerben, és a kőbányai sörgyári pincékben találkozhatunk nagyon sok tokrétozott pincebiztosítással.  

Lőttbetonos védelem (Eger)

Lőttbetonnal megerősített falazat és boltív (Kőbánya)

 

2.3. Kőzetcsavarozás (horgonyzás)

 

A kőzetcsavarozási technológia a skandináv országokban terjedt el először, ott a kemény gránitban hajtott alagutak, tárók kedvelt stabilizálási módja. Később az ércbányászatban is alkalmazták, egyes külföldi szénbányákban a tokrétozással együtt kedvelt megoldás. Hazánkban a bányászatban csak az 1970-es években terjedt el. Annál sűrűbben alkalmazták a pinceveszélyelhárítás területén a 80-as években.

Lényege, hogy az üreget körülvevő kőzettömegben hajtott furatokba elsőként nagyszilárdságú acélrudakat betonoznak be olyan mélységben, hogy elérjék a stabil, másodlagos kőzetréteget.   Ezt követően a csavarszárak, rudak körüli rést ragasztóanyaggal (korábban cementhabarccsal, újabban műgyantával) kiöntik. Kötése után a rúd vagy csavarszár végén lévő menetre anyát hajtanak, mely a kőzetre fektetett lemezt a falhoz, főtéhez szorítja, ezzel mintegy „rászorítva” a felette, mögötte fekvő kőzettömeghez.

A lyukak átmérőjének, a rudazat hosszának és átmérőjének meghatározásához , a lyukkiosztás megtervezéséhez pontos és részletes számítások szükségesek.

A módszer csak ott alkalmazható, ahol a fúrási mélységben stabil, jó tartóképességű kőzetanyag fekszik.

Ezért több helyen (például a Budai Vár töredezett kőzetösszletében, vagy agyagban, löszben fekvő pincékben) ez a módszer nem alkalmazható.

 Kőzetcsavarozás tervezése, kivitelezése igen nagy szakértelmet igényel, és nem olcsó technológia. Azonban azokon a helyeken, ahol a teljes pincetér-szelvény megmaradása elengedhetetlen, ez a legjobban alkalmazható eljárás.

 

A kőzetcsavarok lehetnek pontrögzítésűek vagy folyamatos rögzítésűek. Ez utóbbiaknál a feszültség felvétele az egész csavarszáron történik, ezért rugalmasabbak az előzőnél.

A horgonyzásos módszer alkalmas rétegzett kőzetek megtartására is. Amennyiben megfelelő mélységű a csavarbehajtás, a csavarok egy tartóréteget (boltívek esetén egy ívesen kialakuló szilárduló réteget) alkotnak, így nem csak az egyes kőzetek felfeszítésével, hanem e hatással is hozzájárulnak az üreg körüli kőzettömeg stabilizálásához.

Tény, hogy az eljárás igen költségigényes. Maga a fúrási munka is, de a beépítendő anyagok, majd az utólagos furatinjektálás is speciális felszerelést és tudást igényel. Nem véletlen, hogy az alagútépítésben legtöbbször kombinálva, más módszerekkel együtt használják

A kivitelezés során ügyelni kell a technológiai előírásokra és arra is, hogy a fúrással megzavart kőzetek omlásnak vannak kitéve. Viszont alkalmas repedezett kőzetek azonnali megfogására is, és mivel aránylag gyorsan kivitelezhető, ezért erre a célra különösen alkalmas.

Kőzetcsavarok rajza

Kőzetcsavarozott vágat körül kialakult boltív

   

 

A megfelelő módszer kiválasztásának javasolt szempontjai

 

A pincekárok elhárításához alkalmazott módszer kiválasztásánál minden esetben az érintett pince és a felette, környezetében található természetes környezeti tényezők valamint mesterséges szerkezetek állékonyságának, biztonságának megőrzése az elsődleges cél.

Csak ezután következhet az anyagi megfontolás. Amint azt a bevezetőben is leírtam, a pinceveszély-elhárítással foglalkozó szervezetek jellemzően közpénzből gazdálkodnak. De ez sem lehet oka annak, hogy nem az adott körülményeknek, a fellépő vagy lehetséges veszélyeknek megfelelő technológia, megoldás kerüljön kiválasztásra. Minden ilyen szándék a későbbiekben visszaüt, és egy esetlegesen rosszul megválasztott eljárás nem csak felesleges kiadásnak minősül, de az annak következtében fellépő kár további, nem egy esetben az eredetinél jóval nagyobb költséggel járó beavatkozást fog igényelni.  

 

 

      




Ha valami érdekel, esetleg segítségre van szükséged:

© Mednyánszky 2010-2014